Karácsonyi ünnepkör – Beszámoló Múzeumi Napról

Beszámoló Múzeumi Napról
A Múzeumi Nap címe:
„Karácsonyi ünnepkör”
Időpont: 2012. december 13.. 12:00 – 16:00
Résztvevők: a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskola és diákotthona tanulói
Helyszín: Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményei, Gutenberg terem
Beszámoló
A délelőtt folyamán lezajlottak az előkészületek, délben már minden készen állt a gyermekek fogadására. Meg is érkeztek időben, így pontban tizenkét órakor
elkezdődhetett a Múzeumi Nap.
A résztvevő tizenöt gyermek elfoglalta a helyét, és először meghallgatták a köszöntést és néhány rövid, az ő nyelvükön megfogalmazott gondolatot a karácsony ünnepköréről Eperjesiné Dr. Pocsai Eszter múzeumigazgató asszony részéről.
Ezután elkezdődött a helyi zeneiskola tanárainak előadása. Bálint Béla igazgató
úr működött közre fúvós hangszereken és Fedorcsák Katalin tanárnő kísérte
őzongorán. Az összekötő szövegeket igazgató úr mondta, megtalálva a gyermekekhez a közvetlen, időnként humoros hangot, amit nagyon élveztek,
mint ahogyan a zenei előadást is. Az alábbi műveket adták el ő a közreműködő zenepedagógusok:
Vivaldi: A tél
Mennyből az angyal
Pásztorok, pásztorok
Dicsőség
Ó, gyönyörűszép
Feldolgozások:
Angol: Áldott éj
Francia: Aranyszárnyú amgyalok
Osztrák: Stille nacht
Amerikai: Ó, be szép
Jingle Bells (Ez volt a gyerekek kedvence, visszatapsolták!)
Schubert: Ave Maria
Gound: Ave Maria
Jézus kiscsizmája
Az általuk már tanult énekeket a gyermekek szépen elénekelték, és egy újat is
megtanultak.
Ezt követően még tovább fokozódott a jó hangulat, mivel olyasvalami
következett, ami rendkívül élvezetes volt a gyermekek számára: a regölés. Egy
zalai regölést adtak elő a zeneiskola növendékei, Ambrus Baltazár és Bíró Márk,
amit Bálint Béla igazgató úr tanított be nekik. A gyerekek ezt az előadást is
vastapssal jutalmazták. A délután további részében a gyermekek „ollóra kaptak”, és a jelenlévő múzeumi szakemberek, papír-restaurátor és textil-restaurátor vezetésével
karácsonyi díszeket, ajándéktárgyakat készítettek, amiket haza is vihettek.
Végül megtekintették a múzeum egyedülállóan gazdag karácsonyi képeslap-
gyűjteményét. A délután során a tematikus programok szüneteiben a gyermekek friss
gyümölcsöket, mézeskalácsot és ásványvizet fogyaszthattak.
A Múzeumi Nap végén végzett, rögtönzött közvélemény-kutatás során száz
százalékban nyilatkoztak úgy a résztvevő kisiskolások, hogy nagyon szívesen
jönnének vissza hozzánk a múzeumba hasonló programra.
A projektünk második múzeumi napját sikeresnek tekinthetjük, mivel a kitűzött
céljainkat maradéktalanul elértük.
Megszakítás

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás